5. fejezet 2. rész - Egy régi barát

Miért?
Vonakodva megnyomtam az answer gombot, és halk hanggal beleszóltam a telefonba.
-Szia Nick.
-Szia Marylin.-köszönt vissza. A hangja ugyan olyan volt, mint két éve.
-Mit akarsz?-kérdeztem nem túl kedvesen. Szerintem jogom van hozzá, hogy így beszéljek vele.
-Hallom jelentkeztél az X-faktorba.-mondta, és a hangja olyan gúnyos volt. Vagy csak én hallottam úgy?
-Nem én jelentkeztem-feleltem sértetten-Dorothy és Sarah küldték be a jelentkezési lapom.
-Tényleg, nem mindegy-nevetett-Készülsz már?-érdeklődött.
-Igen.
-És, mit fogsz énekelni?
-A Drive By-t. De miért érdekel? És hogyhogy felhívtál?-kérdeztem.
Elég fura, hogy két évig semmit sem beszéltünk, most meg hirtelen felhív, hogy mit csinálok, és mit éneklek az X-faktorba. Én azt hittem, nem vagyunk jóban, de mindegy.
-Mert érdekelt. Baj, hogy felhívtalak?-kérdezte.
Á, nem, nem, az, de ha valaki két évig egy szót sem vált veled, egyáltalán nem fura, hogy hirtelen felhív. Ez olyan mindennapi dolog. Persze.
-Nem az.- De hol voltál eddig?-kérdeztem.
-Majd elmondom. Bocsi, hogy kicsit eltűntem...
-KICSIT?!-emeltem fel a hangom, és hisztérikusan csapkodni kezdtem. Nagyszerű. Remélem, senki sem látta- Két év neked kis idő?
-Bocsánat. Tényleg. Bocsi, Marylin-mondta Nick, és a hangján hallatszott, hogy komolyan bántja amit csinált.
-Jól van-sóhajtottam-Semmi gond. Hol vagy most?-kérdeztem.
-Los Angeles-ben. Itthon. Te?
-Még mindig itthon. Nem mehetek sehova, tudod, amíg 21 nem leszek...-mondtam gondterhelten. Anyáéknak még mindig kislány vagyok. 17 évesen.
-Értem. És a házatokban vagy?
-Nem, valahol az utcán. Miért?
-Nem akarsz átjönni?-kérdezte.
Normális esetben azonnal igent mondtam volna. De most valahogy más volt.
-Ez nem fura neked egy kicsit?-kérdeztem.
-Miért lenne? Legjobb barátok vagyunk.
-Igen, de a legjobb barátok általában közlik egymással, ha valamelyikük lelép két évre.-korholtam. Szegény Nick, ezt még egy ideig hallgatni fogja...
-Már bocsánatot kértem. Na, akkor jössz?
-Igen-adtam be a derekam- De csak, hogy tudd, nekem Sarah a legjobb barátnőm. És Dorothy van utána. Utána vagy csak te.-mondtam. Oké, egy kicsit nevetséges vagyok.
Nick felnevetett.
-Oké. Gyere-mondta, és lerakta a telefont.
Elraktam a telóm, és gondolkozni kezdtem.
Nick Jonas, aki tizenegy éves korom óta a legjobb barátom, hirtelen eltűnik, és két év múlva felhív, hogy menjek át hozzá most rögtön. Ez nem fura? Nekem ez fura. Nekem minden fura. És az is fura, hogy az utca közepén állok és magam elé meredek. Úgyhogy el is indulok a Jonas házba.

5. fejezet 1. rész - Higgy nekem

1 héttel a meghallgatás előtt..

Amikor reggel felkeltem első dolgom volt, hogy elmenjek Dorothy-hoz. Gyorsan felöltöztem, és lassan lementem a lépcsőn. Közben megpusziltam a húgom homlokát és bekaptam egy müzliszeletet.
-Anyu, elmegyek egy kicsit Dorothy-hoz-álltam anya mellé aki éppen az alma héját vágta le az én kis finnyás húgomnak.
-Oké, ebédre itt vagy!-mondta anya.
Amikor már a cipőmet húztam anya szólt, hogy vegyek spagetti carbonara alapot a boltban, mert hogy az lesz a kaja.
-Pénzt nem akarnál adni?-kérdeztem.
-Jaj, de. Ott van a pulton apró-biccentett a pult felé.
Gyorsan odamentem és elraktam a pénzt a zsebembe.
-Elmentem, sziasztok!-köszöntem és becsaptam az ajtót.
 Apa épp akkor állt ki a kocsival, ezért megkértem, hogy rakjon ki Dorothyéknál.
-És, hogy van Dorothy?-kérdezte apa amikor beszálltam mellé.
-Jól, vagyis jobban. A csontja már összeforrt, de még nem táncolhat.
-Kár. Pedig nagyon szeret.
-Tudom-sóhajtottam.-Itt jó lesz ha kiraksz, most jut eszembe, hogy még boltba is kell mennem.
-Oké-mondta apa.
A boltban keresgélve egyrészt azt vettem észre, hogy csak egy spagetti carbonara alap van, másrészt, hogy a falon egy TV van. Amiben az X-faktor ment. Már elkezdődött a válogatás. Gyorsan elfordítottam a fejemet és a zacskókat kezdtem tanulmányozni. Hol lehet még egy? Valahol kell lennie egynek...
"Simon Cowell, LA, Britney Spears és Demi Lovato már el is kezdték a zsűrizést."
Hol az a hülye alappor? Még a neve is hülye.
"A tegnapi napból mutatunk meg részleteket."
Miért ma eszünk carbonarát? Nem is kívánom!
"Sajnálom, de nemet kell, hogy mondjak."
"Nekem sem tetszett nagyon. Nem."
"Talán majd jövőre, most még nem."
"Te nem ide való vagy, sajnos nem."
Megtaláltam. Mit keresett a Chilis babnál? Nem is hasonlít a nevük!
Gyorsan kifizettem és kirohantam a boltból. Az előbb elhangzott szavak jártak a fejemben, az a sok nem, és Demi mondata "Talán majd jövőre, most még nem."
És ha nekem is ezt mondják? Ha kiröhögnek? Ha feltesznek a YouTube-ra azzal a videócímmel, hogy: Azt hitte, sikerülhet neki! Micsoda egy hülye!
Nem akarom ezt átélni, nem, nem, nem!
-Marylin? Te vagy az? Már megint lógsz a csengőn!-hallottam Dorothy hangját, és akkor vettem csak észre, hogy az ajtójuk előtt állok és a csengőjüket nyomom. Rögtön el is engedtem.
-Jaj, bocsi...elgondolkoztam-sütöttem le a szemem- Hogy van a karod?
-Jól, köszi..de te jól vagy?-fürkészett. Utálom amikor megérzi, hogy valami bajom van!
-Nem, nem vagyok!-fakadtam ki-Félek! Nagyon félek!-mondtam és majdnem sírva fakadtam.
-Mitől? Az X-faktortól? Attól nem kell félned! Demi is megmondta!-próbált jobb kedvre deríteni. De nem tudott.
-Lehet. De én akkor is félek.-temettem az arcom a tenyerembe. Azután hirtelen Dorothyra néztem.
-Mi az?-kérdezte egy kicsit ijedten, mivel elég hevesen néztem rá.
-Lemondom!-mosolyogtam.-Nem fogok elmenni! Nem fogok félni! Nem nevetnek ki!
-Nem, Marylin, te nem vagy normális! Nem nevetnek ki, higgy nekem!-próbált megállítani Dorothy, de én már rohantam is a telefonommal a kezembe.
Otthon gyorsan odaadtam anyának az alapporokat, és megmondtam neki, hogy valami dolgom van.
Pedig nem volt. Csak valami üres helyre akartam menni.
Már vagy öt perce mehettem, amikor hirtelen megcsörrent a telóm.
Értelmetlenül kezdtem el bámulni a képernyőt, és döbbenten álltam meg az út közepén.
Miért?

4. fejezet - Amikor az igazság fáj..

-Majd egyszer táncolhatnál nekem.-mondta Demi.- Kíváncsi vagyok.
-Oké.-egyezett bele Dorothy.- De most tényleg megyek! Még elkések. Sziasztok!-köszönt el tőlünk, majd kirohant az ajtón. Rögtön utána egy sikolyt hallottunk a lépcső felől.
-Ez mi volt?-pattantam fel az ágyamról és kilöktem az ajtót.-Dorohy? Dorothy??-üvöltöttem hisztérikusan a semmibe.
-Ajj máár!-hallottam egy elkeseredett hangot.-Maryliiin....-nyögte Dorothy- Azt hiszem eltört a kezem!
Lerohantam a lépcsőn és az alján megláttam Dorothy-t aki a kezét szorongatta és a sírás határán állt.
-Oké, nyugi. Demi! Sarah! Gyertek ide!-üvöltöttem fel az emeletre. Villámgyorsan ideértek és felmérték a helyzetet. Ami elég szörnyű volt.
-Dorothy, semmidet se mozgasd meg!-utasította Demi- Felhívjuk a mentőket.
-Majd én!-jelentkezett Sarah, és már rohant is a vezetékes telónkhoz.
-Nagyon fáj?-kérdeztem a számat harapdálva. Nem tudtam, mert még sosem volt semmim eltörve.
-Igen. Nem akarok beszélni, bocsi...-mondta könnyezve. Megértettem.
A hirtelen kialakult csendben hallatszott ahogy Sarah beszél a mentőkkel. Amikor lerakta a telefont ordítva futott hozzánk, hogy "10 perc és itt vannak."
-Egy picit halkabban..-mondtam, de Dorothy rám nézett.
-Figyelj, ez nem a halálos ágyam.-mosolyodott el-Csak beszélni nem akarok.
-Oké.-mosolyogtam el én is magamat.
-Így hogy fogok táncolni?-kérdezte hirtelen Dorothy. Hűha, erre még nem is gondoltam. Szerintem senki sem mert mindhárman összenéztünk és telepatikusan megbeszéltük, hogy ezek lesznek Dorothy legnehezebb hetei. Mert hogy nem táncolhat...és mert neki a tánc az élete. Mint nekem a gitározás. Én törött ujjakkal speciel szenvednék és a fogaimmal pengetnék, vagy nem tudom, de valahogy gitároznék.
-Nem tudom..sehogy-mondta ki a fájdalmas igazságot Sarah.
-Nem.-nézett maga elé Dorothy és ezt az egy szót olyan szomorúan mondta, hogy majdnem én is elkezdtem sírni.
-Semmi gond, Dorothy! Ki fogod bírni!-simítottam meg a karját. Persze, azt, amit nem volt eltörve.
-Remélem.-suttogta.
Oké, tényleg nem a halálos ágyán volt, mivel egyrészt a lépcső alján kuporogtunk négyen, másrészt "csak" el volt törve a karja, de pillanatnyilag úgy nézett ki, mint aki mindjárt meghal.
Hirtelen szirénázást hallottunk, és ezért felpattantam ajtót nyitni. A mentők bejöttek a házunkba egy hordággyal, és megkértek minket, hogy menjünk egy kicsit arrébb, hogy elférjenek. Közben olyanokat kérdezgettek Dorothytól, hogy volt-e már eltörve a keze, milyen kórházban volt kezelve, szóval ilyen orvosos dolgokat. Aztán megkérdezték, hogy hogyan esett el a lépcsőn.
-Nem tudom. Valamiben megbotlottam, amit előtte nem vettem észre.
És amikor az utolsó mondatot meghallottam, egyből eszembe jutott a reggeli jelenet. Amikor én is majdnem elzúgtam a lépcsőn. Olive játékai...
-Én azt hiszem tudom-kezdtem halkan- Olive játékaiban botlottál meg, reggel én is majdnem elestem bennük, de nem volt annyi eszem, hogy arrébb tegyem őket.
Ahogy felfogtam azt, amit az előbb kimondtam, hirtelen erős zokogásroham kezdett rám törni. Eltörtem Dorothy kezét!!!
-Hé, Marylin, semmi baj!-mondta Dorothy teljesen nyugodtan. Hogy tud ilyenkor nyugodt lenni?!
-De..van..
-Megígértük egymásnak, hogy semmiért nem fogunk egymásra haragudni. Nem haragszom. Soha nem is fogok.-mosolygott, és a mentősbácsi meg közölte, hogy nekik menniük kéne. Már el is feledkeztem róluk..
Amikor elvitték Dorothyt, és Demi azt mondta, hogy most mennie kéne, és Sarah megölelt, hogy nyugodjak meg és hogy majd felhív, és hirtelen egyedül maradtam a nagy, sötét házunkban, rájöttem, hogy teljesen hülye és felelőtlen vagyok. Még ha Dorothy azt mondja, hogy nem haragszik, akkor is.
És ez már nem az első eset.
Felsétáltam a lépcső tetejére, és sírva tettem Olive játékait a helyére.

3. fejezet - A Dalom és A Ruhám

Ilyen gyorsan még sosem értünk be a városba, mert általában amikor nyugodt körülmények között szoktunk nézelődni menni körülbelül 40 perc alatt szedjük össze magunkat, találjuk meg egymást, és gyalogolunk el a városba.
Ma, mivel egyáltalán nem nyugodt körülmények között indultunk ruhára vadászni, 15 perc alatt odaértünk.
Rögtön az első boltba bementünk (ami a H&M volt), de ott elég fura ruhák voltak.
Például volt ott egy csipkés boleró, amit elneveztünk menyasszonyi pulcsinak. Mégis, ki venne ilyet?!
Nem idéztünk ott túl sokáig, mert nem ez bizonyult a megfelelő boltnak.
Pár bolttal arrébb volt a zara, ahol ugyancsak nem találtunk semmit, pedig elég nagy hévvel kerestük.
Egy idő után annyira meguntam a keresgélést, hogy a Terranova-ban  (ahova időközben átmentünk) a ruhákat össze-vissza tologatva kérdeztem azt (azt hiszem magamtól..), hogy "Hol van? Hol van?"
Az eladók elég furán néztek rám, de nem nagyon érdekelt. Meg kellett találnunk A Ruhát. Nagybetűvel.
Amit vagy a 100. boltban találtunk meg, a New Yorkerben.

 "Csak" 30$ volt, úgyhogy a maradék 20$-ból vettem1-1 pólót Sarah-nak és Dorothy-nak.
Amikor hazaértünk, Demit a konyhánkban találtuk, és éppen egy újságot lapozgatott. Az érkezésünkre összecsukta az újságot és odajött hozzánk.
-Na? Megvettétek?-kérdezte izgatottan.
-Aha.-mosolyogtam és felemeltem a New Yorkeres zacskóm.
-Muti!-sürgetett, mire kivettem a ruhám. Demi arca felragyogott, látszott, hogy tetszik neki.
-Hű, ezt még én is felhúznám!-nézte a ruhám-Jut eszembe, kérem vissza a kártyám!-mondta.
-Ja, tényleg. Itt van, bocs.-szedtem ki a pénztárcámból, és odaadtam neki.
-Köszönöm. Szerintem menjünk fel. Marylin megmutatja nekem, hogy hol áll neki ez a ruha, mi meg keresünk neked egy dalt.-mondta Demi.
-Oké.-mondtam, és már szaladtam fel az emeleti fürdőbe.
Amikor sikeresen felhúztam a ruhát (egy kis gondom volt a hátán lévő cipzárral), berohantam a szobámba, ahol a többiek a gép előtt ültek és lázasan keresték a dalom.
-Hahó, itt vagyok!-emeltem fel a kezem, mire nagy nehezen rám néztek.
-Azta! Nagyon jól áll!-bólogatott Demi.-Kerestünk neked dalt..
-..de nem találtunk semmit.-fejezte be Demi mondatát Sarah.
-Én nem adhatok esetleg tippeket?-nevettem fel. Azért mégiscsak én éneklek...
-Ó, de, tényleg!-nevetett Dorothy.
-Oké. Akkor...nagyon szeretem Train-től a Drive By-t.
-Hmm..az jó..tudod gitáron?-kérdezte Demi.
-Hát persze.-mondtam büszkén.
-De még mennyire...egész nap gitározik.-mondta Sarah.
-Hé, mert szeretek!-mondtam sértetten.
-Oké, nem úgy értettem.-mondta Sarah mosolyogva.
-Hahó, most dalt keresünk!-mondta Dorothy.-Hagyjátok abba.
-Gitározd el nekünk.-mondta Demi.- És akkor megmondjuk, hogy jó-e.
-Oké.-vontam meg a vállam. Odamentem az ágyam melletti sarokba, ahol a gitárom tartottam. Kiszedtem a tokjából, és végigpengettem a hat hangot, hogy nem hamisak-e. Nem voltak. Ahhoz túl gyakran játszottam rajtuk.
Az ölembe raktam a gitárom, és a lányokra néztem.
-Kezdhetem?-kérdeztem.
-Persze.-mondták mindhárman.
És elkezdtem.
De Demi még a refrén előtt leállított.
-Nem, nem. Ez így nem lesz j.-rázta meg a fejét.- Nagyon halkan énekelsz és fejhangon. Énekelj torokból. Az sokkal jobb lesz.-jelentette ki.
Újrakezdtem és ezúttal torokból énekeltem. Tényleg jobban hangzott, érőteljesebb volt, és nem csúsztam el a magas hangoknál
-Így kell ezt!-mosolygott Demi amikor befejeztem.-Ezt fogod énekelni.-jelentette ki.
-Ha ezt énekled...mindenki igent fog mondani.-mondta Sarah.
-Igen!-mondta Dorothy.- De most mennem kell hip hop-ra, bocsi!-nézett ránk, és gyorsan magához kapta a cuccait.-Marylin, nagyon ügyes vagym és ha sokat gyakorolsz, még ügyesebb leszel!-ölelt meg.
-Ebben egyetértek.-mondta Sarah.
-Én is.-bólogatott Demi.- Dorothy, te jársz hip-hop-ra?-érdeklődött.
-Igen.-mosolygott-Nagyon szeretem.
-És ügyes is vagy!-tettem hozzá.
-Az azért túlzás.-legyintett Dorothy.
-Ne izélj már! Tényleg ügyes vagy!-mondta Sarah.
-Majd egyszer táncolhatnál nekem.-mondta Demi.- Kíváncsi vagyok.
-Oké.-egyezett bele Dorothy.- De most tényleg megyek! Még elkések. Sziasztok!-köszönt el tőlünk, majd kirohant az ajtón. Rögtön utána egy sikolyt hallottunk a lépcső felől.

2. fejezet - Aki megerősít

-Úristen! Te hogy kerülsz ide?-öleltem meg szorosan Demit, akinek a látogatása eléggé meglepett.
-Ha szükséged van rám, tudod, hogy itt vagyok!-mosolygott.
-Őt bezzeg megöleli!-nézett egymásra Dorothy és Sarah.
-Jaj, tudjátok, hogy titeket szeretlek a legjobban!-öleltem meg most már őket is.-De akkor is meg foglak titeket ölni!-nevettem.
-Idehívtuk neked a nagynénid, és te még mindig itt fenyegetőzöl?-kérdezte Dorothy.
-Oké, bocsi.-mosolyogtam-De úristen, nagyon rég láttalak! Hogyhogy ráértél?-néztem Demire.
-Hát, éppen szünetem van. Az X-faktorig.
-Ezt hogy érted?-csodálkoztam.-Te is jelentkeztél? Lehet ilyet?
-Dehogyis!-nevetett-Benne leszek a zsűriben.
-Mi? Tényleg?
-Igen.-mosolygott.
Azt hiszem még soha nem könnyebbültem meg ennyire. Demi közelsége nagyon erőssé tesz, bárhol és bármikor. Ezért is hívták ide Sarah-ék pont őt. Tudták, hogy rá lenne szükségem.
-Váá, de jó!-ordítottam ugrálva. A három emberből aki a szobában tartózkodott egy se nézett rám furán. Azt hiszem, így szoktak meg.
-Szerintem is!-mondta.-De el kéne kezdeni gyakorolnod, mindjárt itt a válogatás, és még ugye dalod sincs.
Erre még nem is gondoltam. Kevesebb mint három hónap van vissza az első válogatásig, és még semmit sem gyakoroltam. Még azzal sem vagyok tisztába, hogy hol lesz a válogatás.
-Úristen, erre még nem is gondoltam!-mondtam ki hangosan is.-Miért nem szóltatok előbb?-kérdeztem Sarah-t és Dorothy-t.
-Akkor biztos felhívtad volna őket és lemondtad volna. Ezt mi nagyon nem akartuk. Neked indulnod KELL.-mondta Sarah.
-De legalább említettétek volna!-mondtam elkeseredett hangon. Csak most gondoltam bele, hogy mire vállalkoztam. Illetve, mire vállalkoztattak be. Ha van ilyen kifejezés...
-April, a lányoknak igaza van. Szerintem mindannyian ismerünk annyira, hogy tudjuk, úgyis lemondtad volna!-mondta Demi ellentmondást nem tűrő hangon. Oké, miért van mindig igazuk?
-Nem April vagyok, hanem Marylin. És jó, igazatok van. De ne fejtegessük tovább a témát, nem kéne valamit tenni?-tártam szét a kezem.
-De, de, azonnal.-bólogatott Demi.-Ti hárman.mutatott Sarah-ra Dorothy-ra és rám-Most elmentek ruhát venni Marylin-nek. Itt a kártyám.-nyomta a kezembe, amit rögtön betettem a pénztárcámba.-Most van tizenegy óra. Délután egyre Marylinéknél lesztek. Utána megkeressük a dalt.-adta ki a parancsot Demi.
-Igenis Demetria Devonne Lovato ezredes!-álltam vigyázzba.
-Na, nyomás! És kettőre érjetek haza!-mutatott kifelé Demi.
-Nem egyre kell hazaérnünk..?-kérdeztem.
-Nem, mégse. Rájöttem, hogy a tökéletes ruhát időbe telik megtalálni!-kacsintott.-Maximum 80$-t költhettek. De tényleg az a max.!
-Oké, mindent köszi!-mondtam és megöleltem.
-Ez alap dolog. A nagynénid vagyok.-mosolygott.
A legjobb nagynéni a világon. Sarah és Dorothy meg a legjobb barátok a világon.

1. fejezet - Kezdetek

- Helloooo! Itt Beck Kinsey, és ez a "Good Morning, Los Angeles!", egyenesen a stúdióból! Kezdésként hallgassuk meg a Maroon 5 új dalát, a One More Night-ot!


-Hello. Itt Marylin Campbell, és ez a kuss legyen Beck Kinsey, egyenesen az ágyamból. Kezdésként kapcsoljuk ki a rádiót.
Lehúztam a fejemről a takarót, és kikapcsoltam az üvöltő rádiót. Belebújtam a papucsomba és a tükröm felé csoszogtam.
-Remek.-mondtam-Megint hogy nézek ki.
A hajam hátrafogtam egy copfba és úgy mentem le reggelizni. A lépcsőn lefele menve belebotlottam pár játékba amit a húgom hagyott ott még két hete. Ez a reggel csak egyre jobb lesz..
-Te, Marylin..-szólt anya.
-Igen, mi az?-kérdeztem a fáradtságtól rekedtes hangon.
-Valami Martin keresett.-mutatott a vezetékes telónkra.-Ki az, és miért hívott?
-Honnan tudjam? Visszahívom.-jelentettem ki és a telónk felé rohantam egy pirítóssal a kezemben. Gyorsan kikerestem a számot a bejövőkből, és tárcsáztam. Közben bementem a fürdőbe, hogy anya még véletlenül se hallgasson ki. Az elővigyázatosság fontos ebben a családban..
-Hallo? Kivel beszélek?-hallatszott egy férfihang pár csöngés után.
-Marylin Campbell vagyok. Ön hívott, és az anyukám vette fel a telefont.-tájékoztattam.
-Ohh, úgy érti Marylin April Campbell?
-Öhm..igen..de az April nevet nem igazán szeretem.-nevettem.
-Pedig igazán szép név!
-Miért hívott?-tértem vissza a témához.
-Csak tájékoztatni akartam, hogy be lett válogatva az X-Faktor válogatásába.-hallottam a hangot, azt a hangot, aki most közölte velem, hogy beválogattak egy tehetségkutató versenybe, amire nem is jelentkeztem. A fekete körömlakkot amit fogdostam időközben ledobtam, és elég nagy hanggal tört szét a fehér padlón. Kifolyt. Anya meg fog ölni..
-Halló? Hallóóó..?? Ott van??-kérdezgetett időközben a hang, akiről időközben teljesen elfeledkeztem.
-Öhm, igen persze...mikor lesz a válogatás?-kérdeztem.
-Május 10., 19:00. De amikor jelentkezett nem olvasta?-csodálkozott a hang.
-Jaj, de igen, persze, csak...tudja, kiment a fejemből, mert nagyon meglepődtem!-nevettem fel jó hangosan, hogy oldjam a belőlem kitöri készülő feszültséget. Vigyázat, Marylin bomba robban...
-Persze, megértem. Most pedig ha nem bánja, leteszem a telefont. Még nagyon sok emberrel kell beszélnem.
-Persze, rendben. Viszont hallásra!-köszöntem el remegő hangon.
-Viszont hallásra.
Egy halk kattanás. Letette a telefont. A fekete körömlakktócsát kikerülve (el ne felejtsem feltörölni..) mentem ki a fürdőből, remegő végtagokkal. Leraktam a telót a helyére és erőltetett mosollyal anyára néztem.
-Anyaa...nem keresett véletlenül Sarah és Dorothy?
-Ó, de, tényleg, ők is kerestek!-kapott a fejéhez.-Azt mondták, miután felébredsz, rögtön menj át hozzájuk..
-..hogy megöljem őket?-kérdeztem halkan.
-Hogy mi?-kérdezte anya felvont szemöldökkel.-Azért, hogy beszélgessetek. Valami fontos ügy, vagy mi. Tudod, nagyon gyorsan és furcsán beszélnek a mai fiatalok..-legyintett.
-Aha, igen, persze. Elmentem. Szia, anya.-öleltem meg gyorsan és rögtön futottam ki az utcára. Futás közben ilyenek jártak a fejemben:
"Ki a csuda nevezett be az X-faktorba engem??"
"És ha kiderül, hogy ki, milyen módon öljem meg?"
"Ajj ne...nem töröltem fel a körömlakkot!!"
Amikor odaértem Sarah-ék házához rögtön megnyomtam a csengőt, és azt hiszem egy kicsit sokáig nyomhattam, mert egy hang azt ordította, hogy "Megyek már, szállj le a csengőről!".
Sarah nyitott ajtót.
-Sziiiaa! Dorothy-val már vártunk!-mosolygott, és ölelésre tárta a kezét.
-Nem. Addig nem ölellek meg, ameddig nem tudom, hogy mi történt.-fontam keresztbe a kezemet.
-Oké, akkor gyere be.-invitált.
Keresztül mentünk a konyhán, felmentünk a lépcsőn, és beértünk Sarah szobájába, ahol Dorothy ült az ágyon. Amikor meglátott, mosolyogva felállt és ő is meg akart ölelni, de ugyanazt mondtam neki, mint Sarah-nak is.
-Jó. Akkor, most ülj le.-mondta Sarah.
Leültem.
-Mi neveztünk be az X-faktorba..-kezdte Dorothy, de nem hagytam, hogy befejezze.
-Úúúúgy tudtam!-ordítottam és csapkodni kezdtem.
-Nyugi, idegbeteg!-állított le Sarah-Hagyd, hogy végigmondjuk!
-Jól van.-nyugodtam le.-De attól még meg fogtok halni.
Nem vették tudomásul az utolsó mondatom, mert teljesen nyugodtan fojtatták. Azt hiszem, nem tudok fenyegetni..
-Azért neveztünk be, mert szerintünk jó hangod van. És ez nagyon nagy lehetőség, mert ha megismernének, még az is lehetne, hogy megnyernéd!-mondta Dorothy.
-Aha, persze! Én, megnyerni...álmomban SE.-jelentettem ki.
-Tudtuk, hogy ez lesz.-mondta Sarah-Ezért valakit idehívtunk.
-Kit??-kérdeztem kitágult szemekkel.-Kicsodát??
A lányok az ajtó felé mutattak és az ajtóban megláttam...